Biográfia


Guruzsmás:

2014-ig szívesen kacérkodtunk eszmékkel, torz ideákkal, és a címkéket sem utasítottuk el, mivel úgy véltük érdemes fix dolgok eszközeit felhasználva megpróbálni mondani valamit. Ugyanebben az évben viszont a bezártság, és a minket körülölelő falak megfojtottak minket, és addigi elképzeléseinket a kukába dobtuk, azzal a szándékkal, hogy a szabad gondolkodókra manapság olyannyira jellemző béklyóktól megszabadítsuk magunkat. A kategóriákat és a dogmákat meghagytuk az arra éheseknek. A feloszlás havában tehát azonnal más utakra léptünk a szabad kísérletezés jegyében, és Guruzsmás néven új formációt alapítottunk.
Doktor úrral akkor már egy ideje zenéltünk, így nem volt kérdéses, hogy kié lesz a basszusgitárosi poszt, Bláziuszban pedig megtaláltuk végre azt az intenzív és erős dobost, aki előtt bátran merjük megerőszakolni a hangszereinket. Én maradtam a gitárnál, és bővítettem a repertoárom. A laborszerű agyamból előtörő hangorgiákat pedig közösen csapoljuk meg, a népzene, és a rock különböző válfajainak újraértelmezett vegyítésével. Játékos, ám nehéznek tűnő zenei utazásunk azóta is szakadatlanul tart. Sikeresen vetettük le magunkról a betonlétezés láncait és fordulunk a föld vagy épp az ég felé.


Timúr:

"Valamikor az előző évezredben születtem a Bakony közelében egy csendes kis faluban.
Sokáig a városba vágytam, aztán mikor odaértem, akkor el onnan.
Punkzenészként kezdtem zenei tevékenységemet, amit mindenféle okok miatt,
(amiket most nem írok le), meguntam és abbahagytam. A Guruzsmás előtt is sok helyen zenéltem, sok pozícióban, kisebb-nagyobb sikerekkel.
 A városba zárva találtam rá a népzenére és annak erejére. A punk, a pszichedélia és a népzene keveréke alkotja
zenei elegyem gerincét. Szeretek kísérletezni, és legyalulni a hallgatóság agyát. Valamiért így vagyok összerakva."




Kristóf:

"Születésemtől kezdve szoros kapcsolatban állok a zenével. Elsőként Mozart Varázsfuvolájának magnó kazettáját fogyasztottam (szájon át), majd Jacko Billie Jeanjére toporogtam a rácsos ágyban. Aztán 7 éves koromban fürdés közben ért a kérdés:
-Nem szeretnél hegedűn tanulni?
-Vadászkürtön nem lehet?
-Nem
-Jó akkor legyen hegedű.
Természetesen kamaszkoromban berántott a hathúrosok világa. Okkal felmerülhet a kérdés, hogy akkor most miért is bőgő? Mert Timúr megkérdezte...és vadászkürt most sem volt."







Balázs:
"Fekete Balazs vagyok, a dobos. Kurva jo dobos. Zenei filozofiam, hogy toljuk kemenyen, üssük kemenyen, nem kell túlcifrazni a dolgokat.Ennek megfelelően kedvenc dobosaim Dave Grohl, es Chad Smith, akik hasonló felfogást képviselnek.
Masik jellegzetes tulajdonsagom, az exhibicionizmus, ezert -15 fokban is kizárólag félmeztelenul tolom, hiszen nem akarom megfosztani a rajongóinkat izmos testem látványától."








Tomi:
"A kezdetek kezdetén punk zenészként indult a pályafutásom. Azért punk, mert úgy gondoltam, hogy oda nem kell megtanulni zenélni. Ezt a mai napig nem sikerült orvosolni, de mindenféle furcsa hangszerrel kompenzálom, amin nem nehéz játszani ellenben jól néz ki."