A Guruzsmás 2014-ben alakult Budapesten. A három alapító tag Bencze Tibor (gitár) Fekete Balázs (dob) és Dallman Kristóf (basszusgitár) mellé 2015-ben csatlakozott Háklár Tamás (gitár). Első demójuk a Fordítsd ki a szűrödet 2015-ben jelent meg magánkiadásban, ami külföldön és itthon is elismerő szavakat kapott. 2016-ban a finn Inverse Records-nál jött ki első EP-jük az Üst a gríz felett, ami hazai és világszinten is óriási elismerést kapott. 2017-ben csatlakozott a zenekarhoz Ambrózy György (ének, beszéd), Szabó Csaba (brácsa) és Keresztesi Áron (dob). Ezzel új dimenzió nyílt meg előttük. Több improvizáció, tömörebb hangzás, dalszerűbb struktúrák jellemzik ezt az új világot. Zenéjük a progresszív rock eszéből, a punk kísérletező hajlamából és legfőképp a népzene őserejéből táplálkozik olyan nagyszerű zenekarok mentén, mint a Magura, Barbaro, VHK és társaik. Szövegeiket magyar költők és írók (Sinka István, Radnóti Miklós, Szabó Dezső, Karinthy Frigyes etc.) verseiből merítik.